Cane Corso, a római őrkutya

Egy sztori a múltból

A cane corso említése mindig egy történetet juttat eszembe. Egy időben vállaltam fordítást, és egyszer megkeresett egy orosz hölgy, hogy ő egy felnőtt vagy növendék szukát szeretne venni, segítsek neki tolmácsolni az üzletet, illetve hirdetéseket fordítani. Végül talált egy neki megfelelő kutyát, meg is vette, ám elég elhamarkodott volt, ugyanis a szállására nem vihette, elutazásig meg volt még egy-két napja. Végül megoldás kerekedett: egy ismerős a tanyáján felajánlotta, hogy az istálló üres állásába elhelyezhető az eb. Odagurultunk hát, csomagtartóban az ebbel. Betolattunk az istálló ajtaja elé, amikor is a hölgy közölte, ő nem meri kivenni a kutyát. Mondjuk nem értettük, minek vette akkor meg, de mindegy. A férjem, valamint az ismerős – két megtermett férfi – beállt hát a csomagtér ajtaja elé, mondván, ott nem maradhat a kutya, és nagy bátran kinyitották az ajtót. Igen ám, de a kutya pont egy pillanat alatt találta meg a rést, ahol átpréselte magát, és eltűnt az éj homályában, a hölgy ugyanis elfelejtette a hátsó ülésen fogni a póráz végét.

A cane corso tehát megszökött, bele a sötét éjszakába. Két autóval indultunk a keresésére, mi a sajátunkkal, az orosz hölgy az ismerőssel, aki egy szót nem beszélt oroszul. Ennek ellenére a hölgy megállás nélkül herpelt neki, míg a falu utcáit rótták, keresve az ebet, ő pedig németül próbálkozott, lévén az általa beszélt egyetlen idegen nyelv az volt. Szegény srác egy óra múltán kétségbeesetten hívott minket, hogy ugyan kérdezzük már meg útitársától, hogy mi a jó csodát akar, ugyanis felpercenként közli vele, hogy „keine corso”, azaz ne korzózzanak már, ő pedig mindig megáll. Ilyenkor aztán mutogat, hogy menjenek tovább, szóval már pokolian nem tudja és érti, mi a helyzet. Menni vagy nem menni, ez volt a kérdés. Persze miután kiröhögtük magunkat, elmagyaráztuk neki, hogy mi a helyzet, azaz hogy a kutya típusa a számára ismeretlen cane corso, és keressék csak nyugodtan tovább.

Az elveszett cane corso további sorsa

Persze akkor nem lett meg az eb, az elszontyolodott hölgy egyedül utazott haza végül. Persze meghagyta, hogy ha megleljük, küldjük utána vonaton. Eltelt pár hét, keresték a faluban, persze egyre kisebb lelkesedéssel, mígnem egy új részen, ahol még sok frissen épült és befejezetlen ház állt, látni vélték. Beköltözött egy kuvasz mellé, azt kitúrta a házából, és ő becuccolt. Egy ismerős, székely parasztlányt kértünk meg, ugyan fogja már be. Ő kiült a ház kőkerítésére, szólongatta az ebet, és nyugtatóval felturbózott kolbásszal, meg májkrémmel etetgette. De a kutya az istennek sem akart bealudni a nyugtatótól, valószínűleg nem turbóztuk eléggé fel, mert féltünk a túladagolástól. Végül csak elkábult, akkor hívott minket, betuszkoltuk a kocsiba, többszörös nyakörv és egyéb biztosítással, majd húztunk a pályaudvarra. Ott egy kalauznak elmagyaráztam ékes orosz nyelven a történetet, és kikönyörögtem, hogy vigye ki a gazdájának. A cane corso tehát útra kelt oroszhonba, véget ért magyarországi kalandja és románca a kuvasszal. Utolsó hírünk felőle az, hogy bár szerencsésen megérkezett, új gazdájától is megszökött pár hét múltán, és soha többé nem került vissza hozzá.

Az igazi őrkutya

Nos, ha már a cane corsoról van szó, akkor tudni kell, hogy a fajta korántsem olyan, mint amilyennek a fenti sztori lefesti. Ez ugyanis egy igazi, bátor, hősies őrkutya, stabil idegrendszerrel. Hogy a történet főszereplője tenyésztési hiba, vagy hányatott élete miatt lett olyan, amilyen, nem tudni.

Azt viszont tudni lehet, hogy a fajta elnevezése a római korból ered, a latin „cohors” szóra vezethető vissza. Ennek a jelentése pedig őrző, védő, ugyanis ez volt a fajta eredeti funkciója, azaz munkája. A cane corso pedig teljes erőbedobással meg is felelt ennek. Nem csak intelligens, de igen odaadó és hűséges fajta, mely örömmel tesz gazdája kedvére, és szolgálja azt. Ráadásul a gyerekek nagy barátja, imádja a kicsiket, ideális játszótárs a számukra. Mivel az idegenekkel szemben fenntartásokkal viseltetik, gyanakvó és távolságtartó, sőt, általában igencsak zord eb, hát házőrzőként igen jó szolgálatot tehet.

Azért más kutyákkal óvatosan lehet csak együtt tartani. Ha nem kapja meg a kellő szocializációt kiskorában, bizony gyorsan dominánssá, agresszívvé és territoriálissá válhat. A szocializáció az ilyen nagytestű, kemény ebeknél egyébiránt is elengedhetetlenül fontos, és egy életen át tartó feladat, a cane corso sem lehet kivétel. Az már csak apróság e feladat mellett, hogy a sok figyelem és szeretet alapvető szükséglete a nagy, mafla ebnek, aki mindezt határtalan szeretettel képes viszonozni.

A cane corso kényelmes fajta

Na, nem azért, mert nem szeret mozogni. Sőt, igényli a sok mozgást, mivel energikus, atlétikus felépítésű fajta. Fiatal korban ügyelni kell, nehogy túl sokat mozogjon, és mint minden nagytestű ebnél, az étkezések utáni futtatást kerülni kell. De egyébként nem árt jól kimozgatni, hogy a felesleges energiáit levezethesse, és mindig izmos, fitt maradjon.

A kényelem viszont igaz, ugyanis sok szőrápolást nem igényel. A rövid bundát bőven elég hetente áttörölni vagy gumikefével átkefélni, hogy fényes és csillogó maradjon, de se nyírni, se trimmelni nem kell.

Kényelmes még azért is, mert a nevelése igen könnyű feladat, persze nem a kezdő kutyatartók számára. Nekik nem is ajánlott a cane corso tartása, tekintettel arra, hogy a kutyának pontosan és megkérdőjelezhetetlenül tudnia kell, ki a főnök a falkában. És mivel az nem ő, hanem a gazda, annak kell irányítania a hatalmas erőt és kezelnie az esetleges dominanciára való törekvéseket. Ettől eltekintve megfelelő irányítással és kellő szocializációval a lelkesedése és a szeretete miatt könnyen kezelhető fajta.